Vezetőváltás a hazai Ford élén

2015. 02. 17.
A hazai piacon az elmúlt években elképesztő szárnyalást bemutató, az utolsó hat évből öt alkalommal a piacvezető pozíciót megszerző Ford magyarországi ügyvezetője, Kővágó-Laky Andrea akinek munkáját a szakma tavaly az ’Év Menedzsere’ címmel is elismerte, a Ford Európán belül kap új lehetőséget, korábbi feladatait pedig az elmúlt évek sikersorozatában nagy szerepet játszó Szamosi Viktor, a Ford eddigi magyarországi kereskedelmi igazgatója veszi majd át.

„Kevés vállalat tudhat magáénak olyan nem mindennapi sikersorozatot, mint amit a Ford produkált az emúlt években Magyarországon. Ebben vállalatunk sokszorosan díjnyertes modellporftólióján felül meghatározó szerepe van a helyi felső- és középvezetésnek, és az általuk irányított nagyszerű csapatnak, így Kővágó-Laky Andreának, eddigi ügyvezetőnknek, és az ő feladatkörét átvevő Szamosi Viktornak, korábbi kereskedelmi igazgatónknak.” – fogalmaz Molnár Viktor, a Ford regionális igazgatója, aki a Magyarországról irányított mintegy 30 országot magában foglaló, Európai Közvetlen Értékesítési Piacok elnevezésű üzleti régióját, és szentendrei székhelyű, számos európai szintű feladatot ellátó szolgáltatási központját vezeti.

A magyar ügyvezetői széket egy európai szinten is kiemelt feladatkör ellátására cserélő Kővágó-Laky Andrea tanulmányai befejezését követően, 21 évvel ezelőtt csatlakozott a Fordhoz, ahol a kereskedelmi területen változatos feladatokat betöltve megjárta a ranglétra minden fokát, mielőtt 2005-ben, mindössze 31 évesen a vállalat magyarországi ügyvezetője lett. Vezetése alatt a hazai szervezet nem csak az értékesítések tekintetében produkált kiemelkedő, eredményeket, de számos egyéb tekintetben is Európa legjobbjai között teljesített: több éve Magyarországon a legmagasabb mind a dolgozói, mind a márkakereskedői elégedettségi mutató a Ford európai szervezetén belül, de például piaci részesedésben is kimagaslót alkotott a hazai csapat, így tavaly már csak Angliában sikerült a magyarországinál magasabb eredményt elérni. Kővágó-Laky Andrea a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnökségi tagjaként, egyben egyedüli női ügyvezetőként a Ford európai szervezetében és a magyar autó importőrök szervezetében a szakmai feladatok ellátásán túl a társadalmi felelősségvállalás jegyében célul tűzte ki, hogy felhívja a figyelmet a nők megváltozott szerepére a munkaerőpiacon, a gazdaságban és a döntéshozatalban, és az úgynevezett Professional Women’s Network keretében, 150 női felsővezetővel közösen dolgozva igyekeznek mind inspirációt, mind szakmai támogatást nyújtani a jövő fiatal vezetői számára. A tavaly a Menedzserek Országos Szövetsége által a 2013-as ’Év Menedzsere’ címmel első női díjazottként elismert ügyvezető szakmai ismertéségét és elismertségét is ennek szolgáltatába állítva a LeanIn.org-on a LeanIn Hungary Circle alapítójaként mindent megtesz azért, hogy a hazai üzleti élet sikeres vezetői közösen, együtt dolgozva hozzájáruljanak a jövő generációk legmagasabb szintű gyakorlati szakmai fejlődéséhez. A magyarországi ügyvezetői pozíciót az idén tizedik éve betöltő Kővágó-Laky Andrea a jövőben a Ford Európa egyik kiemelten fontos projektjét vezényli majd le, Operációs Rendszerekért felelős Igazgatóként, a Ford európai márkakereskedői hálózatának megreformálásában végez majd meghatározó munkát.

„Az elmúlt tíz évben abban a szerencsében volt részem, hogy a Ford magyarországi ügyvezető igazgatójaként egy európai és világszinten is kiemelkedő csapatot vezetve, és egy hasonlóan kiemelkedő, elkötelezett márkakereskedői hálózattal együtt dolgozva vihettem sikerre a vállalat magyarországi értékesítéseit.” – fogalmaz Kővágó-Laky Andrea. „Tíz év után ugyanakkor eljön az idő, hogy az ember új kihívások után nézzen, és nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen a vállalat életében kiemelt jelentőségű projekt levezénylésére kapok lehetőséget. Nagy izgalommal nézek az új feladatkör jelentette kihívások elé, amelynek kapcsán sokszor módom nyílik majd együtt dolgozni a hazai csapattal, akikre mindig jó szívvel emlkészem majd vissza, és akiket Szamosi Viktor vezetése alatt a legjobb kezekben hagyok.” – teszi hozzá a frissen kinevezett Operációs Rendszerekét felelős európai Igazgató.

Az elmúlt évek sikereiben valóban elmaradhatatlan érdemei vannak az ügyvezetői igazgatói feladatok ellátásában Kővágó-Laky Andreát váltó 36 éves Szamosi Viktornak, aki az elmút öt évben magyarországi kereskedelmi igazgatóként tett meg minden a kimagasló hazai eredményekért. A 15 éve az autóiparban dolgozó, 2003 óta pedig a Fordnál a kereskedelem és marketing területén változatos feladatokat ellátó, közgazdász végzettségű, kétdiplomás szakember magyarországi és regionális termékmenedzserként és területi értékesítési vezetőként is dolgozott, mielőtt átvette a hazai értékesítési csapat vezetését. Az azóta eltelt öt évben vezetésével a Ford négy alkalommal szerezte meg a piacvezető pozíciót a magyarországi személyautó- és haszongépjármű piacon, a tavalyi évben kimagasló, 12,3%-os piaci részesedéssel.

„Az elmúlt években egy nagyszerű értékesítési csapatot vezetve, a többi osztályon dolgozó kiváló kollégákkal, és egy rendkívül elkötelezett márkakereskedői hálózattal együtt dolgozva, egy inspiráló, hatalmas szakmai tapasztalattal és rendkívül széles látómezővel rendelkező ügyvezető igazgató vezetése mellett értük el a mind a hazai piacon, mind a Ford európai szervezetén belül kimagaslónak számító eredményeket.” – fogalmaz Szamosi Viktor. „Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy Kővágó-Laky Andreát kővetően én kaptam meg a lehetőséget a magyarországi ügyvezetői igazgatói pozíció betöltésére, és a nagyszerű magyar csapat vezetésére. Andrea kétségkívül magasra tette a lécet, munkáját elismerés övezi az iparágban és azon kívül egyaránt, én pedig mindent megteszek majd, hogy felnőjek ehhez a feladathoz, és az elmúlt évekhez hasonló sikerekre vezessem a hazai csapatot.” – teszi hozzá az újonnan kinevezett ügyvezető igazgató.

Szamosi Viktor pótlássa a kereskedelmi igazgatói pozícióban a közeljövőben megtörténik, erről a Ford a későbbiekben küld majd tájékoztatást.

Márkakereskedés hírei

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók FX Autóház Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek FX Autóház Kft.