Új Kuga Plug-in Hybrid

2021. 08. 16.

Új Kuga Plug-in Hybrid: Európa legkelendőbb PHEV-je a távok közel felét külső töltéssel teszi meg

KÖLN, Németország, 2021. augusztus 5. – A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy az elmúlt három hónapban1 a Ford Kuga Plug-in Hybrid volt a legkelendőbb PHEV az európai piac összes szegmensében, és hogy az autók tulajdonosai túlnyomórészt ki is használják a modell 56 kilométeres (WLTP) elektromos hatótávolságát.

A Fordtól származó anonim adatok szerint a Kuga Plug-in Hybrid európai vezetői idén eddig az utazásaik 49 százalékához használták a külső áramforrásból feltöltött akkumulátort, vagyis az autót a távok közel felében tisztán elektromos áram hajtotta.

Kuga hybrid

Júniusban a Kuga Plug-in Hybrid értékesítése minden eddigi eredményt felülmúlva meghaladta a 6300 darabot, ami több, mint a Kuga modellcsalád összes többi változatának együttes darabszáma. Az autó 2021 áprilisában, májusában és júniusában Európa legkelendőbb PHEV-modelljének bizonyult: ebben az időszakban 16.000 Kuga Plug-in Hybrid talált gazdára, ami harmadával több, mint a második helyezett versenytárs PHEV-értékesítési eredménye.1

A PHEV és tisztán elektromos hajtású személyautók egyre népszerűbbek Európában, mivel mind több vásárló ismeri fel, hogy milyen kényelmesen és költségtakarékosan használhatók – főleg, ha otthon töltik fel az akkumulátort. 2021 második negyedévében az Európában eladott új autóknak már 8,4 százaléka PHEV volt, ami 255 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest.2

Plug-in

“Szilárdan hisszük, hogy vásárlóink azért vesznek hibrideket, mert felismerték az elektromos autózás előnyeit, és adataink is azt mutatják, hogy a Kuga Plug-in Hybrid vezetői a lehető leggyakrabban kihasználják az elektromos hajtás lehetőségét,” nyilatkozta Roelant de Waard, a Ford Európa személyautó-részlegének vezérigazgatója. “Elkötelezetten dolgozunk a Ford elektromos jövőjének megteremtésén, és a tény, hogy a Kuga lett a legkelendőbb PHEV, azt jelzi, hogy vásárlóink is részesei akarnak lenni ennek az izgalmas folyamatnak.”

A Kuga Plug-in Hybrid tulajdonosainak autóhasználati szokásai

A Ford által gyűjtött anonim járműadatok segítettek megérteni és optimalizálni a PHEV-használat módját:

  • A vezetők jelentős mértékben kihasználják a Kuga Plug-in Hybrid akkumulátoros elektromos hajtását. Az összesített idei utazásaik közel feléhez (49 százalékához) a külső áramforrásból feltöltött akkumulátort használták.
  • A Kuga Plug-in Hybrid tulajdonosainak több mint kétharmada rövidebb (legfeljebb 50 kilométeres) helyi utazásokra használja az autót, ezek az utak pedig a külső áramforrásból feltöltött akkumulátor energiájával is teljesíthetők. Az idén regisztrált több mint 633.000 nap során a járművek több mint 420.000 napon használták ki a nulla károsanyag-kibocsátású hajtás lehetőségét. A naponta átlagosan megtett távolság 52 kilométer volt, ami kényelmesen belefért az autó 56 kilométeres (WLTP) tisztán elektromos hatótávolságába.
  • A vásárlók magabiztosak az akkumulátor-technológiával kapcsolatban, és rutinosan használják a töltőpontokat. Egy Kuga Plug-in Hybrid minden 100, közlekedéssel töltött napján 89 töltés történt.
  • A tulajdonosok kihasználják az éjszakai töltés előnyeit, és az olcsóbb otthoni éjszakai díjszabással tovább csökkentik az autózás költségeit. A töltések 35 százaléka éjszaka, 12 vagy még több órán át a konnektorra csatlakozva történt, ami kétszer több annál a 6 óránál, ami az akkumulátor teljes feltöltéséhez szükséges egy normál otthoni 230 voltos hálózatról. Összességében a töltések 45 százalékára éjszaka került sor, ami azt mutatja, hogy az emberek az okostelefonjukhoz vagy a tabletjükhöz hasonló módon töltik az autójukat is.

PHEV

Az autósok jelentős megtakarításra számíthatnak, ha a lehető legjobban kihasználják a külső áramforrásból feltöltött akkumulátor kapacitását. Az átlagos benzinárak és a háztartási elektromos tarifák alapján Magyarországon a Kuga Plug-in Hybrid tulajdonosai azzal számolhatnak, hogy ha kizárólag a benzinmotort használják, akkor 100 kilométerenként 4088 forint az üzemanyagköltségük, ám ha az autót a külső áramforrásból feltöltött akkumulátor hajtja, akkor az 100 kilométerenként csupán 951,4 forintjukba kerül. Átlagosan 15.000 kilométeres évi futásteljesítménnyel számolva ez több mint 470.000 forint megtakarítást jelenthet évente. 3

A Ford idén bejelentette, hogy 2026 közepére minden európai személyautója kínálatában szerepel majd valamilyen nulla károsanyag-kibocsátásra képes, tisztán elektromos hajtású vagy PHEV változat, 2030-ra pedig a teljes modellpalettán elektromos hajtásláncok szerepelnek. Ebben a hónapban jelent meg a márkakereskedésekben a vadonatúj, tisztán elektromos hajtású Ford Mustang Mach-E GT SUV, és 2021 második negyedévében már több mint 5300 Mustang Mach-E talált gazdára Európában.

Az elektromos hajtáslánccal szerelt Ford személyautók kínálatában jelenleg megtalálható a Kuga SUV mild hibrid és full hibrid változata is, akárcsak a full hibrid hajtású Mondeo Hybrid, S‑MAX Hybrid és Galaxy Hybrid; az Explorer Plug-in Hybrid; valamint a Puma és a Fiesta mild hibrid kivitelei és a Focus EcoBoost Hybrid is.

A 2,5 literes, négyhengeres, Atkinson-ciklusú benzinmotorból, egy elektromotorból és egy 14,4 kWh kapacitású lítiumion akkumulátorból összeállított hajtáslánccal a Kuga Plug-in Hybrid a WLTP szabvány szerint 56 kilométeres tisztán elektromos hatótávolságot, 1,4 l/100 km üzemanyag-fogyasztás és 32 g/km CO₂-kibocsátást kínál. Az autó a bal első sárvédőn kialakított csatlakozón keresztül tölthető fel külső áramforrásról.

Az autósok az EV Auto, EV Most, EV Később és EV Töltés üzemmódok közt választva dönthetik el, mikor és hogyan szeretnék felhasználni az akkumulátorban tárolt energiát. A külső töltés lehetősége mellett a Kuga Plug-in Hybrid menet közben is képes tölteni az akkumulátort; erre szolgál a regeneratív töltési technológia, ami elektromos árammá alakítja a fékezés közben egyébként veszendőbe menő mozgási energiát.


Időpontfoglalás

A Ford Motor Company

A Ford Motor Company globális vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. A vállalat tevékenységi köre a Ford személyautók, haszongépjárművek, városi terepjárók (SUV) és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók tervezése, gyártása, értékesítése, szervizelése és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. A Ford vezető szerepre törekszik az elektromos autók, az önvezető járművek és a mobilitás területén. A Ford mintegy 199.000 embert foglalkoztat világszerte. Amennyiben több információra van szüksége a Fordról, termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company vállalatról, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot.

A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 53.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 67.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.


Márkakereskedés hírei

Aktuális ajánlatok

Legfrisebb akciók FX Autóház Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek FX Autóház Kft.



Vélemények